Ercsi gyermekgyilkosság: vádemelés két rendőrtiszt ellen

Vádat emelt két ercsi rendőr ellen jelentési kötelezettség megszegésének, illetve elöljárói intézkedés elmulasztásának vétsége miatt a Budapesti Katonai Ügyészség - közölte Váczi Pál alezredes, csoportvezető ügyész kedden. A két gyanúsítottra akár egyéves börtönbüntetést is kiszabhatnak.
Ercsiben november 12-én este megöltek egy 13 éves lányt. A rendőrség egy 17 éves fiút gyanúsít a szerelemféltésből elkövetett gyilkossággal. A fiú a nyomozás kezdeti szakaszában beismerő vallomást tett.

Hiába tettek feljelentést a szülők

A két rendőr elleni vádemelésre az áldozat szülei által hangoztatott rendőri mulasztások feltárása érdekében indított vizsgálat nyomán került sor. A tragédiát követően az áldozat édesanyja állította: a bűncselekményt megelőzően két alkalommal is feljelentést tett, mivel a fiú - aki nem tudott belenyugodni a kapcsolat megszakadásába - többször is bántalmazta, megharapta és megütötte a lányt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el. Ennek során derült ki, hogy a lány édesanyja a tragédiát megelőző hetekben valóban kétszer is feljelentést tett az ercsi rendőrőrsön.

A főkapitányság vizsgálata megállapította, hogy "az intézkedés megtételére köteles rendőrök az ügyben nem tettek meg minden szükséges és tőlük elvárható intézkedést". A megyei rendőrfőkapitány a mulasztó rendőrök közül kettőt feljelentett, őket a katonai ügyészség már november végén gyanúsítottként hallgatta meg.

A megyei főkapitány további két rendőr ellen szakszerűtlen munkavégzés miatt fegyelmi eljárást kezdeményezett, a dunaújvárosi rendőrkapitány pedig szintén az eset kapcsán felmentette vezetői beosztásából az ercsi rendőrőrs parancsnokát.

Egy évet is kaphatnak a mulasztók

A Budapesti Katonai Ügyészség csoportvezetője közölte: az ercsi rendőrőrs bűnügyi nyomozói beosztásban dolgozó tiszthelyettese ellen jelentési kötelezettség elmulasztása miatt emeltek vádat. Ugyanis egy bejelentést követő rendőri intézkedésről nem készített jelentést a tiszthelyettes.

Az ügy másik vádlottja az ercsi rendőrőrs egyik tiszti rendfokozatú vezetője, aki az ügyészség szerint azzal követte el az elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségét, hogy amikor a tiszthelyettes mulasztásáról tudomást szerzett, nem kezdeményezett fegyelmi vagy büntetőeljárást.

A vádban foglalt vétségek a törvény szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók. Az ügyben a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa jár el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19