Erdély, megfigyelés közben

2003.06.25. 21:22
Vajon mi történhet, ha egy pártelnöki szóvivő menyasszonyostul, egy buddhista bölcsődetulajdonos, egy 57-ben halálra ítélt ferences atya valamint egy televíziós szerkesztő egymás társaságát választja, hogy megnézze, mit buktunk el Trianonban? Protokoll, búcsú, rockkoncert, túrázás - titkosszolgálati módszerektől sem visszariadva térképeztük fel, merre jártak öt napon keresztül, és megfigyeltük, hogy a túlszeretett helyi lakosság mely képviselőivel létesítettek kapcsolatokat.
A jelentés textuális prezentációját naptári napokra lebontva vezetjük elő.

Az első fél nap - átlépés a határon

Tekintse meg fotóinkat
Klikk a képre!
A megfigyeltek azon illúziója, hogy a csütörtök délutáni csúcsforgalomban valamiféle időterv szerint tudnak haladni az első célpont, Kolozsvár irányába, már Budapesten megbukott - az előre kalkulált nyolc órás útidőre a jól szervezett pesti közlekedés helyből egy óra pluszt pakolt rá. Kezdeti kétségbeesésünket a célszemélyek beható tanulmányozásával kompenzáltuk: a Tibor nevű Elvis-imitátorról a buddhista tanulmányokon kívül az is kiderült, hogy aktív Rolling Stones-fan, és az idei turné valamennyi állomásán jelen lesz, a ferences rendi Vazul atya pedig remekül énekel népdalokat, híres büntetését pedig azzal érdemelte ki, hogy 1956-ban fegyverrel védte a budai várat.

A magyar határ átlépése meglepetésre ma már korántsem okoz akkora sokkot, mint akár csak pár évvel ezelőtt, a rövid kocsisorok percek alatt jutnak át az ellenőrzésen, a túloldal pedig meglepően nyugatias képet mutat: jó autók, áruval teli boltok, nagyáruházak, remek minőségű utak Nagyváradon át majdnem egészen Kolozsvárig.

Válaszúton

Kolozsvárt elhagyva Válaszúthoz érünk. Egy elegáns megkerülős csellel magunk mögött hagyjuk ezt a poénlehetőséget, és ismertetjük a tényeket - az első éjszakát a megfigyeltekkel a Válaszút nevű kis faluban töltjük. A szállásadó nem más, mint Kallós Zoltán, a legendás népdalgyűjtő (igen, a neve az áltiskolás énekkönyvből ismerős), múzeumtulajdonos és gyerekkollégium-működtető. Utóbbi tevékenységét tekintélyes méretű háza tetőterében űzi, ahol hétközben Spárta legszebb napjait idéző körülmények között harminchat, hat és tíz év közötti gyermeket szállásol el - a falu 20-30 kilométeres körzetében ugyanis egyedül itt található magyar nyelvű általános iskola, ezért Zoli bácsi kisbusza vasárnap délután körbejár a vonzáskörzetben, begyűjti az aprónépet, majd a hét végeztével, péntek délután kiosztja őket a szülőknek.