Tehetetlenek a hevesi Chuck Norrisok

2008.02.25. 11:52
A rendőrség, az ügyészség, a törvényalkotók és az APEH összefogását sürgeti az Egererdő Zrt., azt követően, hogy immár szervezett bűnözés keretében folyik a falopás a cég erdeiben.

A láncfűrészek és teherautók bevetésével dolgozó tolvajok, tűzifára számolt piaci értéken is több tízmillió forintos kárt okoznak évente az Egererdő Zrt. erdeiben. Felbecsülhetetlen értékű a természeti és az ökológiai károkozás, közölte Pallagi László, a társaság vezérigazgatója. Ezt a folyamatot a 74 ezer hektáron gazdálkodó társaság 120 erdésze, magányos "texas rangerként" nem tudja megakadályozni, tette hozzá a cégvezető.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy amíg a korábbi időszakban elsősorban szociális célú volt az erdei falopás, ma már jól felszerelt bűnözői csoportok fosztogatják az erdőket. Különösen riasztó ez a tevékenység Ózd és Arló térségében. Ugyan az erdészek igazoltathatnak és tehetnek feljelentést, ám közúton nem állíthatják meg a faszállító teherautókat és a portákra sem tehetik be a lábukat.

Ebben a helyzetben az összehangolt akciók mellett a jogszabályok szigorítására is szükség volna. Példaként említette, hogy ma egy köbméter fa ellopásán ért tolvaj, szabálysértési eljárás nyomán öt nap közmunkával megúszhatja az esetet. A szigorúbb büntetések, a láncfűrészek, vagy a falopáshoz használt gépkocsik lefoglalása már komolyabb visszatartó erőt jelentene.

Sőt a jelenség megfékezése társadalmi szemléletváltást is igényelne, hiszen a lopott "olcsó" fát megvásárlók 90 százaléka tisztában van azzal, hogy honnan származik a tüzelő, sorolta az érveit a főerdész. Mindez nem csupán a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben gazdálkodó Egererdő Zrt. érdeke, mert a falopások mind a 2 millió hektárnyi magyar erdővagyont veszélyeztetik, mondta Pallagi László.