Fegyvereket szállítottak az Estonián?

Az Estonia elsülyledése ügyében vizsgálódó kormánybizottság szerint elképzelhető, hogy a komphajón fegyvereket szállítottak. Az 1994-es szerencsétlenségben 852-en vesztették életüket.

Lehet, hogy fegyvereket szállítottak az 1994-ben elsüllyedt Estonia utasszállító komphajón - erre a következtetésre jutott az ügyben vizsgálódó észt különleges kormánybizottság, amelynek jelentését csütörtökön hozták nyilvánosságra Tallinban. Az 1994. szeptember 28-án történt hajószerencsétlenségben 852 ember vesztette életét.

A testület szakértői szerint a hajó rakterében lehet, hogy fegyvert szállítottak, amelyről az észt hatóságok nem tudtak. A bizottság ugyanakkor cáfolta, hogy a komp katasztrófáját robbanás okozta volna. Az Estonia pusztulása a műszaki hiányosságok, a vihar és a túl nagy sebesség miatt következett be.

A hajó katasztrófájának első hivatalos magyarázatát annak idején kétségbe vonta a Feliksz orosz elemző csoport. Adatai szerint ugyanis a hajón illegális szállítmány - fegyver, kábítószer, értékes fémek - lehetett, amelytől, a leleplezéstől tartva, meg akartak szabadulni, és ezért a hajóról a tengerbe dobták, ami végül is a balesetet okozta azon a viharos éjszakán.

Egy másik, a tömegtájékoztatási szervekben ismertetett változat szerint az Estonia abban a hónapban kétszer szállított hadi felszerelést, amelyet a svéd titkosszolgálatok vásároltak Oroszországtól.

A komphajó az észt főváros, Tallinn és a svéd főváros, Stockholm között süllyedt el, a félúton. Ez volt a II. világháborút követő időszak legsúlyosabb tengeri hajószerencsétlensége.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25