Megúszta a molesztáló ezredes

Tíz hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztéssel és egy évre az alezredesi rendfokozatba visszavetéssel sújtotta csütörtökön kihirdetetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság azt a várpalotai honvéd ezredest, aki éveken át folyamatosan molesztálta több női beosztottját. Akiknek egyébként az ezredes a mai napig elöljárója.
Erkölcsi okokból zárt ajtók mögött folytatták le a bizonyítási eljárást abban a büntetőperben, amely a női beosztottait éveken át molesztáló ezredes ellen indult. Az ügyben csupán a csütörtöki határozathozatal volt nyilvános.

A büntetlen előéletű, nős, háromgyermekes Csizmadia Géza 1999-ben lett a Magyar Honvédség Központi Gyakorló és Lőtérparancsnokság várpalotai alakulatának parancsnoka. Majd éveken át beosztását kihasználva, több női alárendeltjével szemben olyan magatartást tanúsított, amely emberi méltóságukban, női mivoltukban súlyosan sértette őket. A vádlott zaklatása nem egy sértett családi életét megzavarta, feldúlta, volt olyan női beosztottja, aki a történtek miatt rendszeresen nyugtatókat szedett - hangzott el az ítélet indoklásakor.

Csak a feszültséget akarta oldani

A szóbeli indoklás szerint Csizmadia a beosztottak referálását használta fel arra, hogy szexuális életükre vonatkozó célzásokat, kérdéseket, ajánlatokat tegyen, majd pedig csipkedte, csókolgatta áldozatait, fogdosta mellüket, combjukat, feneküket, ruhájuk alá nyúlt. A vádlott az eljárás során tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, inkább úgy állította be viselkedését, mint aki a szolgálat feszültségeinek oldása érdekében volt közvetlen, évődő beosztottjaival. Azt azonban határozottan leszögezte az ezredes, hogy mindennek soha nem volt szexuális, sértő célzata.

A bíróság a molesztált nőknek hitt

Ezzel szemben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa a következetes, egybehangzó, életszerű sértetti vallomásokat fogadta el. Indoklásában megjegyezte azt is, hogy több sértettnek, illetve házastársaiknak a bíróság előtti tanúvallomásából is kitűnt, mennyire tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezték magukat a vádlottal szemben. Olyan sértett is volt, aki az ügy kapcsán saját kínzó szégyenérzetéről számolt be a bíróság előtt.

A bíróság, alárendelt megsértése mellett, elöljárói intézkedés elmulasztásában is megállapította az ezredes bűnösségét, mert helyettese 2001-ben szolgálati gépkocsival történt koccanásos balesete után nem indított sem fegyelmi, sem kártérítési eljárást. Ez utóbbi vádpont kapcsán az ezredes maga is beismerte bűnösségét.

Elítélték, mégsem büntetett előéletű

A bíróság tekintettel a vádlott családi állapotára, kifogástalan katonai pályájára, dicséreteire, kitüntetéseire, elegendőnek találta a három évvel fenyegetett bűncselekmény kapcsán a tíz hónapi, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, továbbá a rendfokozatban egy évre történő visszavetést, mi több, lehetőséget látott az előzetes mentesítésre, így az ezredes nem számít büntetett előéletűnek.

A bíróság büntetéskiszabással kapcsolatos okfejtése szerint remény van arra, hogy a vádlott a történtekből levonja a szükséges konzekvenciákat és a továbbiakban hivatásos katonához méltó módon teljesíti szolgálatát.

Máig nem függesztették fel az ezrdeset

Az ügyész tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, vádlott és védője azonban a molesztálás kapcsán bűncselekmény, illetve bizonyítottság hiányában fellebbezett, így a büntetőper a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik majd.

Az MTI tudomása szerint a sértettek, a történtek ellenére, továbbra is a vádlott beosztottai, s ezen a helyzeten nem változtatott sem a több hónapja tartó büntetőeljárás, sem a vádemelés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31