Kényszerleszállást hajtott végre a Malév New York-i járata

2001.09.28. 14:55
Felszállás után kigyulladt a Malév New York-i járatának hajtóműve. A gép ötvenhat utassal a fedélzetén kényszerleszállást hajott végre a Ferihegyi repülőtéren. A tűzoltók óriási erővel vonultak a helyszínre, de szerencsére nem történt tragédia. A Boeing 767-esen kívül pénteken egy norvég és egy protugál Cessna is bajba került.
Boeing 767-es
Felszállás után kigyulladt a Malév Budapest - New York járatának hajtóműve - tájékoztatta az Indexet Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A fővárosi és a reptéri tűzoltóság háromnegyed egykor óriási erővel vonult Ferihegyre. Az Országos Mentőszolgálat illetékese az Indexnek elmondta: a helyszínre biztonságból tizenegy mentőautót is kiküldtek.

Danks Emese, a Malév szóvivőjének tájékoztatása szerint a gép bal hajtóművéből lángcsóva csapott ki, amit az automata biztonsági rendszer eloltott. A Boeing 767-es délután fél háromkor sikeresen hajtott végre kényszerleszállást, az ötvenhat utas sértetlenül szállt ki a repülőből.

Ennél a géptípusnál nincs lehetőség az üzemanyag kiengedésére, így addig kell a levegőben köröznie, míg el nem éri a megengedett 120-130 tonna leszállósúlyt - mondta el az Indexnek Oszetzky István, Boeing-pilóta. Az utasszállító több mint ötven tonna kerozinnal van feltöltve, amelyből harminchat a szárnyakban helyezkedik el.

Két Cessna is kényszerleszállást hajtott végre

Mialatt a Malév-gép a repülőtér felett körözött, hogy csökkenjen az üzemanyag mennyisége, egy portugál és egy norvég Cessna típusú gép is kényszerleszállást hajtott végre - nyilatkozta az MTI-nek Péterffy Gábor, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság szóvivője. A portugál gép kabinablaka a magyar légtérben kitört, ezért a pilóta sürgős leszállási engedélyt kért az irányítóktól. A norvég Cessna 650-es gépnek pedig az üzemanyaga fogyott el a térségben, és ezért kért sürgős leszállási engedélyt Ferihegyen. Eközben a Malév 614-es londoni járatán a beszállítás után egy utas rosszul lett, akihez orvost kellett hívni. Később azonban ez a gép is útnak indult Ferihegyről.