A pilóta hibájából zuhant le az L-39-es Fehérgyarmatnál

Eltért a repülési tervtől és bemutatót tartott barátainak annak a katonai gépnek a pilótája, ami június 20-án zuhant le. A pilóta egyik manővernél túl alacsonyra süllyedt és már nem tudta felhúzni a gépet. A gépben ülő két pilóta meghalt a szerencsétlenségben.

A pilóta felelős a nyáron Fehérgyarmatnál lezuhant L-39 Albatros kiképzőgép balesetéért, amiben a gépet irányító főhadnagy és a vele megfigyelőként utazó alezredes is életét vesztette. Ezt állapította meg a katonai ügyészség most lezárult vizsgálata.

Képek a baleset helyszínéről

Az ügyészség a légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetése miatt indított nyomozást a baleset után. A most lezárult vizsgálatból kiderült, hogy a gépet vezető pilóta értesítette barátait, és rokonait, hogy arra fog repülni. A pilóta még repülés közben is küldött sms-t az egyik barátjának, hogy érkezik.

A főhadnagy több repülési szabályt is megszegett, közben 30-50 méterre közelítette meg a földfelszínt és különböző műrepülő figurákat hajtott végre a repülőgéppel 4 percen át, közölte Ludmán Zsolt a Debreceni Katonai Ügyészség vezető helyettese.

Albatros L-39

Az egyik úgynevezett bal harcfordulónál azonban olyan alacsonyan, és kis sebességgel repült, hogy már nem volt elég felhajtó erő ahhoz, hogy felhúzza a gépet és a földhöz csapódtak. A főhadnagy és a vele megfigyelőként utazó alezredes is életét vesztette a június 20-i balesetben. Az alezredest egyébként nem találta felelősnek a katonai ügyészség. Mivel a balesetet okozó főhadnagy is életét vesztette, a katonai ügyészség lezárta a nyomozást.