Letartóztatása előtt még gyilkolt a fiatalkorú

2005.11.15. 16:01
Az idős áldozatot a rokonok fedezték fel, a holtestet azonban már a rendőrség ásta ki az udvaron.

Egy tizenhét éves helybéli fiatalt gyanúsít a rendőrség azzal, hogy szeptember 18-án megölt egy egyedül élő férfit Mindszenten, jelentette be Szegedi Zsolt, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kedden Szegeden.

A gyilkosságot a középkorú férfi rokonai fedezték fel, akik látogatóba érkeztek. A házigazdát nem találták, a házban viszont több helyen is vérnyomokat találtak. A rendőrök a férfi holttestét az udvaron elásva találták meg.

A nyomozásban kiderült, a településen a kérdéses nap hajnalán történt egy másik erőszakos bűncselekmény is, amelynek elkövetésével a rendőrség előtt már ismert fiatalra terelődött a gyanú.

Akkor egy szórakozóhelyről hazafelé tartó középkorú embert vert meg egy ismerőse, majd értékeit elvette és a helyszínről elmenekült. A sértett felismerte bántalmazóját és feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség őrizetbe vette a fiatalt és kezdeményezte előzetes letartóztatását, közölte az alezredes.

A fiatalt egy néhány héttel korábban elkövetett csoportos rablás elkövetésével is gyanúsítja a rendőrség, előtte csupán azért nem kérték előzetes letartoztatását, mert fiatalkorú, tette hozzá Szegedi Zsolt.

Az emberöléssel kapcsolatos nyomozás során a rendőrség látószögébe ugyanez a mindszenti fiatalember került. A rendőrség információi szerint szeptember 18-án ugyanott szórakozott a későbbi áldozattal, majd a középkorú férfi távozásakor ő is elhagyta a helyiséget. Ezután, a kora reggeli órákban követhették el a bűncselekményt, mondta az alezredes.

A helyszínen rögzített nyomok és a szakérői vélemények is megerősítették a rendőrség gyanúját, ezért a három bűncselekmény nyomozását összevonták, így emberölés bűntettének megalapozott gyanúja és más bűncselekmények miatt folyik a fiatal gyanúsítottal szemben az eljárás. A kihallgatása a napokban történt meg, ezen azonban nem tett vallomást, mondta a rendőr alezredes sajtótájékoztatón.