Olivér
8 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Pokolian néznek ki a folyók Kínában

2008.02.27. 17:13
Vasárnap három folyó színe váltott vörösre Kína középső részén. Mintegy 200 ezren maradhattak ivóvíz nélkül a veszélyes szennyezés miatt. Egyelőre nem tudni, hogy hol került a méreg a folyókba, a hatóságok megkezdték a vizek tisztítását.

Csaknem 200 ezer ember maradt víz nélkül Kína középső részén, mivel egy szennyezés következtében több folyó vize sötétvörös színűvé vált, felszínűkön pedig hatalmas buborékok jelentek meg. Az állami média jelentése szerint nagyon veszélyes vegyi anyag került a vizekbe, ugyanakkor még nem tudják, hogy pontosan honnan indult a szennyezés, írja a BBC.

Elsősorban a Jangcéhez kötődő Han folyó legalább három mellékfolyója, a Hszinlung, a Tienkuan és a Tungcsing érintett az ügyben. Egy helyi vízügyi szakember elmondása szerint a szennyezést vasárnap vették észre. Azonnal leállították az érintett folyók vizének felhasználását, és megkezdték tisztításukat. A víz nélkül maradt embereknek palackozott vizet osztanak, de a vízhiány miatt így is öt iskolát be kellett zárni, és számos helyen nem tudták biztosítani a gyerekek megfelelő étkeztetését.

Kínában korábban is komoly problémákat okoztak a figyelmetlenül felhasznált veszélyes vegyszerek, legutóbb Hunan tartomány egyik megyéjében került méreg a csapvízbe. A kínai kormányzat az utóbbi időben megpróbált keményen fellépni a környezetszennyezés ellen: egyik legutóbbi döntése értelmében a legnagyobb műanyagzacskókat gyártó kínai cég termékeinek 90 százaléka került tiltólistára, aminek következtében a vállalat a héten egy időre kénytelen volt bezárni kapuit.