Átvágta kislánya és inasa torkát a fogorvos

2008.05.23. 16:56
Téves volt az a feltételezés, hogy a két hete Újdelhiben átvágott torokkal megtalált 14 éves lánnyal a család szolgája végzett volna. A gyilkos a rendőrség szerint a lány apja volt, aki azt állította: félreérthetetlen helyzetben találta gyermekét és inasát, így utóbbi nyakát is elmetszette. A rendőrség szerint viszont semmi nem utal szexuális kapcsolatra.

Letartóztatta a rendőrség az apját annak a kislánynak, akinek holttestére egy hete bukkantak a rendőrök az indiai fővárosban. A hatóságok először az inast gyanúsították a gyilkossággal.

Arusi Alvár holttestét egy hete találták meg Újdelhi előkelő negyedében, két nappal 14. születésnapja előtt. Amellett, hogy betörte a fejét, a torkát is elvágta az akkor még ismeretlen tettes. Eleinte a család egyik nepáli inasára gyanakodtak a rendőrök, miután a férfinak nyoma veszett. Körözést adtak ki a fotójával, de egy nappal később az ő holtteste is előkerült: ugyancsak elmetszették a torkát.

A rendőrség pénteken bejelentette, hogy letartóztatta a feltételezett gyilkost, aki nem más, mint a lány apja. "Az első számú gyanúsítottunk dr. Radzses Talvár" - mondta Gurdarsan Szing főfelügyelő, aki azonban más részletet nem árult el a nyomozás érdekeire hivatkozva.

A rendőrség szerint a fogorvosként dolgozó férfi akkor dühödött fel, amikor a lányát és a szolgáját "félreérthetetlen helyzetben" találta a házukban. A hatóságok ugyanakkor megállapították, hogy semmilyen jel nem utal arra, hogy a fiatal lány és az inas szexuális kapcsolatot létesített volna egymással.