Az elsőt követően több utórengés rázta meg a térséget. A földrengések a Richter-skála szerint 5 és 6 közötti erősségűek voltak, a legerősebben az epicentrumát a Hindukus hegységében lokalizálták.
Rebecca Vetharaniam-Richards, az ENSZ kabuli humanitárius hivatalának szóvivője a dpa-nak elmondta: a földmozgás körülbelül 200 lakóházat romba is döntött.
A halálos áldozatok és a sebesültek számáról folyamatosan változó becslések látnak napvilágot. A legutolsó hírek szerint akár ötezer ember is életét veszthette és legalább háromezren sérültek meg. A hajléktalanná váltak száma a tízezret, a súlyosan károsodott házaké a négyezret is elérheti. A kormány egyelőre még nem tudta megkezdeni a mentést.
|
Földrengés és szökőár Japánban
| | |
A Richter-skála szerint 6,9-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint kedden délután a Japán déli részén lévő okinavai szigettérséget - jelentette az MTI. A meteorológiai központ és a rendőrség adatai szerint a földrengés nem okozott sem emberi sérüléseket, sem pedig anyagi kárt. A Jaejama-szigetek környékén szökőárriadót hirdettek, ezt azonban később feloldották.A rengések epicentruma a mérési adatok szerint Isigaki-szigettől mintegy 150 kilométerre délre, körülbelül 10 kilométerre a tengerfenék alatt volt
|
|