Nemzetközi elfogatóparancs Farkas Péter ellen

2008.12.08. 06:24
Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Farkas Péter olimpiai bajnok ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a rendelkezés az eddigi európai hatályú körözést váltja fel - írta a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkársága megerősítette a Magyar Nemzet értesülését és azt közölte: a nemzetközi elfogatóparancsot november 20-án bocsátotta ki a bíróság Farkas Péterrel szemben.

A bíróság először belföldi, majd európai elfogatóparancsot bocsátott ki. "Tekintettel azonban arra, hogy az európai elfogatóparancs csak azon európai tagállamok területén érvényes, amelyek a Bűnügyi Együttműködésről szóló európai megállapodást aláírták, ezért a bíróság úgy döntött, hogy nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsát, mert az elítélt tartózkodási helye ismeretlen, elképzelhető, hogy nem együttműködést aláíró európai tagállamban tartózkodik" - indokolták.    

D  AS20081103004

A sportolóra november 3-án nem jogerősen bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt öt év fegyházbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Testvérét, Farkas Károlyt hét évvel sújtotta a bíróság.

Az ítélethirdetés közben Farkas Károly rosszullétre hivatkozva szünetet kért, és a határozathirdetés folytatásakor már nem jött vissza a tárgyalóba. Órákkal később újabb szünetet tartott a bíróság, azután azonban már Farkas Péter sem jött vissza. Mindeközben a tárgyaló előtt rendőrök ültek, ám az ítélet elhangzásáig ők nem tehettek semmit, mert a Farkas testvérek szabadlábon védekeztek.

Farkas Károly az elfogatóparancs kiadása utáni napon, november 4-én egy vecsési családi ház előtt fogták el, amint autójából kiszállt. A PKKB másnap kézbesítette Farkas Károlynak az előzetes letartóztatást elrendelő határozatot, majd az egyik Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.

Farkas Péter ellen azután lépett életbe az európai elfogatóparancs, hogy szemtanúk a bécsi repülőtéren látták a sportolót, de azt nem tudni, onnan hová ment.

A BRFK szóvivője korábban azt mondta, hogy nincs alapja annak, hogy az olimpikon Thaiföldön bujkál. A Magyar Nemzet szerint azonban a távol-keleti ország kedvelt a körözött magyar bűnözők körében, mert nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal.