Rendőrtiszteket ítéltek el nemi erőszakért Franciaországban

Egyenként hétéves börtönbüntetésre ítéltek három francia rendőrt, akik körzetükben éveken keresztül prostituáltakat erőszakoltak meg. A tisztek az áldozatokat igazoltatták, majd a büntetés elengedéséért cserébe szexuális szolgáltatásokra kényszerítették őket.

Három rendőrtisztet egyenként hétéves börtönbüntetésre ítélt egy francia bíróság péntek este, miután bebizonyosodott, évek óta csoportosan erőszakoltak meg prostituáltakat a körzetükben. Az ügyre egy emberi jogi szervezet hívta fel a hatóságok figyelmét még 2003-ban.

A rendőrök általában igazoltatták a kiszemelt áldozatot, majd arra kényszerítették, hogy szexuális szolgáltatással váltsa ki a törvény által előírt büntetést.

Az egyik elítélt azt vallotta, csak viccből követték el a bűncselekményeket, általában erős alkoholos befolyásoltság alatt. Állítása szerint az alkoholfogyasztás megszokott dolog volt a testületnél és erről feletteseik is tudtak.

A nemi erőszakért és hivatali visszaélésért elítélt belügyi dolgozók ellen csak egy albán származású fiatal nő tett vallomást a párizsi bíróságon, az áldozatok többsége kizárólag a nyomozati szakaszban vállalta az együttműködést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32