Vasárnapi káosz a fővárosban

2003.09.27. 17:35
Kaotikus állapot várható a vasárnapi futó fesztivál miatt Budapest belvárosában. A BKV úgy készül a rendezvényre, hogy a 70-es, a 75-ös és a 79-es trolibuszok reggel kilenctől délután fél ötig nem is járnak.
Kaotikus állapot várható a vasárnapi futó fesztivál miatt Budapest belvárosában. A vasárnap délelőtt tíz órakor elrajtoló maraton miatt több mint 20 menetrendszerinti BKV járaton kell fennakadásokra számítani.

Legtöbbjük kerülő úton, vagy rövidített útvonalon közlekedik a verseny ideje alatt, de a 70-es, a 75-ös és a 79-es trolibuszok reggel kilenctől délután fél ötig nem is indulnak. Ezen a hétvégén pedig nem csak a Népstadion és az Örs vezér tere között jár a metrópótló, hanem a Határ út és Kőbánya-Kispest között is.

A hétvégén amúgy is nehézkes tömegközlekedés miatt többen használnák autójukat, de lezárásokra kell számítani a Duna mindkét rakpartján a Margit hídtól egészen a Lágymányosi hídig.

Nem lehet ráhajtani az Andrássy és a Dózsa György útra, illetve lezárják a Szabadság hidat, a Fővám és a Szent Gellért térrel együtt.

A mintegy 43 kilométeres belvárosi távot öt és fél óra alatt kell a versenyzőknek teljesíteni, így a forgalmi terelések megszűnése és a tömegközlekedés helyreállása legkorábban délután fél ötre várható.