'A zsidók senkit nem küldenének gázkamrába'

Nagyban rontották a halálos ítélet meghozatalának esélyét a zsidó esküdtek a kaliforniai ügyészek és bírók szerint. Egy ügyész állítása szerint a bíróságokon bevett gyakorlat volt, hogy a halálbüntetési perekben mellőzték a zsidó esküdteket. Ha állítása igazolódik, perek sokaságát kell újratárgyalni.

Tudatosan zárták ki a zsidó és a fekete női esküdteket azokból a perekből a kaliforniai San joséban, amik akár halálos ítélettel is végződhettek, állítja az Alameda megyei ügyészség egy volt munkatársa. Az ötvennyolc éves, jelenleg Montanában dolgozó John "Jack" Quatman az 1987-ben halálraítélt Fred Freeman fellebbezési meghallgatásán fog tanúskodni kedden, jelentette az AP.

Történelmi ellenérzés

Quatman szerint az esküdtek köréből szándékosan kiszűrték a zsidó származásúakat. Freedman esetében az eljáró bíró, a néhai Stanley Golde javasolta Quatmannak a zsidó esküdtek mellőzését. A szintén zsidó származású Golde szerint "egyetlen zsidó sem küldene senkit gázkamrába". Kaliforniában a halálos ítéleteket gázkamrában hajtják végre.

"Golde bíró csak azt mondta, amit magamtól is tudnom kellett", vette védelmébe az elhunyt bírót Quatman. Az ügyész szerint bevett gyakorlat volt, hogy a halálbüntetési esetekben nem alkalmaztak zsidó esküdteket.

Újratárgyalhatják

Az Egyesült Államok törvényei szerint nem megengedett az esküdtek faji, etnikai vagy nemi alapon történő szűrése. Amennyiben bizonyíthatóan ez történt, az ítéletet megsemmisítik és a pert újratárgyalják. Amennyiben Freedman esetében bebizonyosodik az előítéletes esküdtválogatás, a hatóságok az összes olyan halálbüntetési esetet újravizsgálják, amin Golde bíró és Quatman együtt dolgozott.

Tom Orloff, Alamefda megye jelenlegi körzeti ügyésze tagadja Quatman állításait. Az ügyész szavahihetősége amúgy is a per legfőbb kérdése, írja az AP.

A hírügynökség értesülései szerint két olyan halálos ítéletet is felül kellett bírálni, melyben Quatman képviselte a vádat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25