Eloltották a zalai gázkutat

2002.01.23. 11:24
Berobbant és kigyulladt egy használaton kívüli kőolajkút a Zala megyei Nova község közelében kedden a délutáni órákban. A HavariaPress értesülései szerint a kitörés délután négy órakor történt, a már nem használt Szilvágy 31 nevű kőolajkútnál. Szerda délelőtt eloltották a novai olajkút-tüzet.
Eloltották a novai olajkút-tüzet szerda délelőtt. A tűzoltók alig négy perc alatt, három nagynyomású vízsugárral oltották el a kedden, egyelőre ismeretlen körülmények között keletkezett tüzet. A tűzoltók megkezdték a berendezés hosszabb ideig tartó hűtését, hogy a helyszínen felsorakozott műszaki mentőcsapat mielőbb megkezdhesse az olajkút vizsgálatát és kijavítását.

Az ezer méteres mélységből éghető gázok szabadultak ki, melyek jelenleg is hevesen égnek, illetve a kút olajdugókat is lövell magából, ilyenkor 12-15 méteres lángoszlop emelkedik a levegőbe.

Mivel a kitörés nem veszélyeztette a lakosságot - lévén lakott területtől távol van - ezért szerda hajnalig csak a kútaknát töltötték a tűzoltók folyamatosan vízzel, hogy a fém alkatrészek felhevülését és megolvadását elkerüljék.

Az oltás

Szerdán, nappali világosságnál láttak hozzá a zalai Nova község határában lángoló, közel 20 éve nem termelő olajkút tüzének elfojtásához - közölte Paczuk László, a Mol Rt. nagykanizsai üzemének vezető szakembere.

Emberi beavatkozás okozta a robbanást?

Este 20 óráig még nem érkezett meg az olajipari kitörésvédelmi csoport. A jelenlévő 30 tűzoltó további fákat vágott ki a már "csak" 2-3 méteres lángokkal borított kút környezetében. Egy földgéppel pedig sáncot vontak a kút köré. A helyszínen tartózkodó szakemberek megbecsülni sem tudják az olaj- és gáztűz keletkezésének okát. Mint mondták: akár még az idegenkezűség is szóba jöhet.

Nagyobb baj is lehet

Viszont attól tartanak, hogy a kutat lezáró "karácsonyfa" szétégését követően esetleg a béléscső is megsérül. Ez esetben olajdugó is keletkezhet és oldalirányba terelheti a négy-hat bar nyomású szénhidrogén táplálta lángokat.

Kedden este háromnegyed kilenc előtt megérkezett a helyszínre a Rotary Rt. kitörésvédelmi csoportja. Szakembereik megerősítették, hogy csak reggel kezdik meg a munkálatokat. A hírek szerint útban van Novára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság törzsét szállító kisbusz is.

A Novától 3 kilométernyire észak-nyugatra, egy fiatal fenyves közepén keletkezett olajkúttüzet kedden 16 óra tájban egy faluszéli lakó jelezte a tűzoltóságnak.

Boros a helyszínre ment

Boros Imre, Phare-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter reményét fejezte ki, hogy a Zala megyei Nova község határában lángoló olajkút tüzének elfojtására a szakemberek már szerdán megoldást találnak.

A helyszínen tartózkodó miniszter az MTI-nek szerda éjszaka elmondta: a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a Mol szakértői jelenleg hagyják égni az olajkutat, hiszen annak eloltása esetén környezetszennyezés és az újragyulladás veszélye vetődhetne fel. Mint mondta, Budapestről további szakemberek tartanak Novára, ahol szerdán vizsgálatot indítanak a gázkitörés okának kiderítésére.

- Egyrészt arra kell választ keresni, hogyan keletkezhetett a már rég nem üzemelő olajkútban túlnyomás, és azt a nyomásgátló berendezések miért nem kezelték. Az is kérdés, hogy spontán szikra vagy idegenkezűség okozta-e a robbanást - közölte Boros Imre.

A miniszter hangsúlyozta: a gázkitörés nem veszélyezteti a lakosságot, mert a kút két kilométerre van a legközelebbi településtől, és szerencsére jelentősebb kár sem keletkezett.

Csökkent a nyomás

A kedden mért érték egyharmadára, két-három bárra csökkent a lángra lobbant, használaton kívüli olajkút nyomása, és de továbbra is majdnem 2 méteresek a lángok.

A tűzoltók külön tartálykocsiból a reggeli órákban megkezdték a kútakna szerelékeinek hűtését, eközben a Mol-Rotary kitörésvédelmi csapata a beavatkozás legcélszerűbb módját igyekszik kidolgozni. Szükség esetén bevethető a szegedi tűzoltóságnak a nagylengyeli gázkitöréskor sikeresen vizsgázó két turbóreaktoros oltóberendezése.

Szerdán a kora délelőtti órákra a Mol szakemberei megvizsgálták a tisztás szélén megtalált és a kúthoz tartozó mintegy négyméteres csövet, de a megállapításaikról nem nyilatkoztak. Továbbra is tartja magát viszont az a feltételezés, miszerint idegenkezűség okozta a Szilvágy 31 jelű kút belobbanását.