Megint zebrán gázoltak

2008.07.22. 13:23
Súlyos sérüleseket szenvedett egy nő és az unokája, mikor egy városligeti zebrán elgázolták őket. A négyéves kislány állapota stabil, intenzív osztályon ápolják.

Zebrán gázolt el egy idős asszonyt és unokáját egy kisteherautó kedden délelőtt a Városligetben.

Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az asszony és a gyerek a Kós Károly sétányon, egy kijelölt gyalogátkelőhelyen mentek át, amikor a kisteherautó elütötte őket.

Az asszony és az unokája is súlyosan megsérültek. Hujber Éva, a BRFK sajtóügyeletese az elsődleges információk alapján még arról tájékoztatott, hogy az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, de a kislánynak nem esett baja.

A Madarász utcai Gyermekkórház ugyanakkor később azt közölte, a 4 éves kislány az intenzív osztályon fekszik, állapota súlyos, de stabil. Nagymamáját az Árpád Kórházban ápolják, ahol megerősítették, hogy az asszony sérülései súlyosak.

Az elmúlt hónapokban több hasonló eset is történt, emiatt a Nemzeti Közlekedési Hatóság a KRESZ módosítását kezdeményezte. A javaslat szerint a gyalogos feltételen előnyt kapna az autókkal szemben. Ha a gyalogos egyértelműen át akar menni az úttesten,a járművezetőnek kötelező lenne megállni.

Weinek Leonárd, Zugló polgármestere arra kérte a kerület rendőrkapitányát, hogy terjessze ki a fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést a Kós Károly sétány gyalogos-átkelőhelyeire is.