Szabadlábon a kommandósokat gázoló cigarettacsempész

A rendőrök áruátadás közben csaptak le egy cigarettacsempész bandára, aminek egyik tagja menekülés közben elütötte az őt üldöző két kommandóst. A fiatalembert azonban elfogása után nem vehették őrizetbe a rendőrök, később ugyanis az ügyészség utasítására szabadon kellett engedni.

A rendőrök áruátadás közben csaptak le egy cigarettacsempész bandára csütörtökön késő este Pécsett, értesült a HavariaPress. Az egyik bűnöző megpróbált elszökni és autójával nagy sebességgel egy közeli utcába hajtott. Hamarosan rájött azonban, hogy egy zsákutcába került, ezért innen hátramenetben próbált menekülni. ekkor ütötte el az őt üldöző két kommandóst, akik könnyű sérüléseket szenvedtek. A csempész továbbhajtott és nekiment az utcán keresztbe állított rendőrautónak is.

Ezután sikerült elfogni a huszonöt éves fiatalembert, aki az üldözés és elfogás közben maga is könnyebben megsérült. A rendőrök nagy mennyiségű ukrán cigarettát is lefoglaltak a helyszínen. A fiatalembert azonban nem vehették őrizetbe, később ugyanis az ügyészség utasítására a rendőröknek szabadon kellett engedniük, azaz az ellene indított eljárás során egyelőre szabadlábon védekezhet.

Különös feltételek

Mivel az ügy sértettjei rendőrök, ezért az eljárást az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja le. Az őrizetbe vételnek törvényben előírt feltételei vannak, bizonyos esetekben ha valaki szabadságvesztéssel sújtható bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható, de valószínűleg nem helyezik előzetes letartóztatásba, akkor őrizetbe sem vehető, mondta el az Indexnek Petréteiné Malomsoki Csilla Baranya megyei főügyész-helyettes.

Noha a két rendőr elgázolása - két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak - pont menekülés közben történt, az ügyészség megítélése szerint az eljárás jelen pillanatában nem állnak fenn az őrizetbe-, illetve az előzetes letartóztatásba vétel "különös feltételei: a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétés, az eljárás megnehezítésének, vagy megakadályozásának veszélye", derült ki a főügyészhelyettes szavaiból.

A rendőrség nem kíván az üggyel kapcsolatban nyilatkozni, mondta megkeresésünkre a Baranya Megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25