Bíróság előtt a Globex egykori vezérei

Tagadta bűnösségét a Fővárosi Bíróságon hétfőn megkezdődött Globex-per elsőrendű vádlottja Postáné, Vellai Györgyike, aki az ügyészség szerint a Globex vezetőjeként az 1990-es évek második felében sikkasztást, hűtlen kezelést, csalást, magánokirat-hamisítást követett el, és 9 vádlott-társával együtt több mint 6 milliárd forint kárt okozott. A károsultak többsége több száz kisbefektető, de pórul járt több önkormányzat így a soproni is.
A Globex ügy első tárgyalása a mintegy 40 oldalas vádirat ismertetésével kezdődött. Az ügy másodrendű vádlottja Vajda László, a Globex egyik volt tulajdonosa, a további 8 vádlott pedig egy-egy vádpont kapcsán áll bíróság előtt, közülük öten Globex-cégek vezető tisztségviselői, ketten a cégcsoporttal üzleti kapcsolatban álló társaságok képviselői, egy vádlott pedig a soproni önkormányzat könnyvizsgálója volt.

A Globex-csoportban a vádirat szerint Vellai volt a döntéshozó, de tevékenységéről tudott és abba bele is egyezett Vajda. A Globex a belső forráshiány miatt portfoliókezelésből, illetve tőzsdei bevételeiből kívánta finanszírozni egyéb tevékenységeit.

Nem volt elég pénz az ingatlanfejlesztésre

Vellai vádlotti vallomásában hétfőn az általános kérdések kapcsán leszögezte: egy üzleti vállalkozás feladata az értékalkotás. Elmondta, hogy a Globexnek nagyon sok jó képességű szakértője volt, akik felhívták a vezetőség figyelmét az új tőkepiaci lehetőségekre. A cég vezetőiről pedig a 1990-es évek első felében az volt az általános vélemény, hogy vállalkozásukat komolyan gondolják, és Magyarországon maradnak hosszú távon.

Vellai elmondta, 1993-ban úgy került kapcsolatba a Globex-szel, hogy akkoriban a Leumi banknál dolgozott, melynek ügyfele volt a cég. - Aztán azért, hogy belülről megismerje a bank a Globex működését, a cég felügyelő bizottságába kerültem - mondta a vádlott. Vellai elmondta, hogy akkoriban a Globex ingatlanfejlesztéssel foglakozott kivitelezőként, ám ennek tőkeigényét a bankok Magyarországon nem tudták kielégíteni. Ezért a cég maga vállalkozott a szükséges tőke előteremtésére befektetési alap létrehozásával.

Szövevényes cégcsoport alakult, Vellai nem tudja miért

A vádlotti meghallgatás során elhangzott, hogy egy meglehetősen szövevényes cégcsoport jött létre magyarországi és németországi holdinggal, befektetési és kivitelezési rt.-vel, brókerház rt.-vel, befektetési alappal és más gazdasági társaságokkal. Vellai a Globex-csoport több cégének is igazgatósági tagja, illetve elnöke volt. A bíróság többször rákérdezett, mi szükség volt a cégháló egy-egy tagjának létrehozására, ám Vellai többször is azt válaszolta, hogy ezt a tulajdonosoktól kellene megkérdezni.

A tárgyaláson Vellai elmondta, hogy 1987-ig a tervgazdálkodási kutatóintézetnél dolgozott, 1987 és 1990 között az Ipari Minisztériumban, illetve a Minisztertanácsnál, 1990-ben egy hollandiai ösztöndíjban részesült, 1991-93 között a Leumi bank alkalmazottja volt, 1994-től pedig a Globex egyik vezetője, de eközben tanított a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem Makroökonómiai Tanszékén is.

Vellai és Vajda 12 évet is kaphat

A tárgyalás szerdán Vellainak az egyes vádpontokhoz kapcsolódó részletes vádlotti vallomásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon. A vádirat alapján Vajda és Vellai 2-12 éves szabadságvesztésre számíthat.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32