Bár nem kifogásolta a külön tárgyalást nem vonta vissza a kérelmet
Egy másik magánvádas eljárásban, melyet Bajor Imre Rezső és Verebes István ellen indított szintén becsületsértés miatt, viszont Grespik számára kedvező ítéletet hozott a Budai Központi Kerületi Bíróság. Grespik szerdán a két ügy egyesítését kérte a bíróságtól, amit a vádlottak jogi képviselői elutasítottak, mondván ez csak az ügy elhúzódásához vezetne. Erre reagálva Grespik jelezte, nincs kifogása az ellen, hogy külön tárgyalják az ügyeket, azonban a kérelmét nem vonta vissza. Így a bíróság volt köteles dönteni a kérelemről.
Rövid tanácskozás után a két ügy egyesítése mellett foglalt állást a bíróság, egyben elnapolta a tárgyalást február 26-ra.