Megkezdődött a Baranya Megyei Bíróságon csütörtökön annak az asszonynak a pere, aki tavaly Udvar községben olyan súlyosan bántalmazta tizenhárom hónapos gyermekét, hogy belehalt sérüléseibe. A bíróság Antal Gábor vezette büntető tanácsa az első tárgyalási napon a vádlottat, a tanúkat, valamint az igazságügyi orvos szakértőt hallgatta meg. Az ügyész ennek alapján módosította a vádat, amely eredetileg halált okozó testi sértés volt.
Nem kívánta halálát
Az ügyész szerint a vádlott a cselekményt "eshetőlegesen" követte el, azaz bár nem kívánta csecsemője életének kioltását, tudatában volt annak, hogy a bántalmazásával a halálát is okozhatja. A vádirat szerint a szerény anyagi körülmények között élő, hat általánost végzett, most huszonkét éves K. Anitának és élettársának 2005-ben kislánya született.
A kis Nikolettát édesanyja eleinte rendesen ellátta, de később a gondozás egyre nagyobb nyűg lett számára, a gyermeket rendszeresen rokonaihoz, ismerőseihez vitte, hogy vigyázzanak rá. A kislány négy hónapos volt, amikor a családnál járt védőnő kék-zöld, feltehetően bántalmazásból adódó foltokat fedezett fel a gyerek arcán. Ezt jelezte a családsegítőknek, de a kicsi védelembe vételére, bizonyíték hiányában, nem került sor.
Nem kért tőbbet
K. Anita 2006. július 15-én délelőtt otthonukban tejjel és babapiskótával etette Nikolettát, aki néhány falat lenyelése után nem kért többet, és sírni kezdett. Az anya ettől dühbe gurult, felkapta őt és többször a kanapéra dobta, majd a hátát ütötte. A kislány ettől rosszul lett, hányt, nyöszörgött, szája szélén vér jelent meg. K. Anita ekkor a kiságyba tette, majd amikor férje hazaért a munkából, közölte vele, a gyermek rosszul van.
Az anya a közelben lakó unokanővérétől kért segítséget, akivel együtt a mohácsi kórházba vitték Nikolettát. Az orvosok mentőt hívtak neki, a pécsi klinikára szállították, de két nap múlva meghalt. Az orvos szakértő véleménye alapján a gyermek halálát a bántalmazás következményeként elszenvedett agykárosodás okozta. A bíróság március 29-re napolta el a tárgyalást, melynek végén az édesanya akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető.