Csökkentették az anyagyilkos kamaszlány büntetését

2006.11.07. 14:40
Egy 16 éves lány és 22 éves barátja meggyilkolt egy mátranováki asszonyt, aki történetesen a lány anyja volt.

Az első fokon kiszabott 13 év 10 hónapról 12 évre csökkentette a Fővárosi Ítélőtábla kedden másodfokon G. Juditnak, egy mátranováki kamaszlánynak a büntetését, aki barátja segítségével különös kegyetlenséggel megölte édesanyját 2004 augusztusában. A lány 22 éves barátjának 14 éves, első fokon kiszabott fegyházbüntetését jóváhagyta az ítélőtábla.

Kárpáti Piroska bíró indoklásában kedden elmondta: a belső arányosság elve szerint hozta meg döntését. A pár különös kegyetlenséggel ölte meg 2004 nyarán az 57 éves mátranováki asszonyt, akivel a lány kapcsolata apja halála után romlott meg.

Megfojtották, leszúrták

Az akkor 16 éves, jól tanuló, két nyelvet beszélő lányt édesanyja rendszeresen verte "rocker életvitele" miatt, de lánya rábeszélésére albérletbe adta barátjának a már nem lakott lakótelepi lakásukat. A gyilkosság napján, augusztus 12-én a lakbérért ment az asszony, akit a lakásban lánya lefogott, barátja pedig húsklopfolóval ütötte fején és homlokán, majd a szabadulni akaró asszonyt késsel szurkálták meg és kávéfőzővel ütötték. Végül vasalózsinórt kötöttek a nyakára, amit két oldalról teljes erővel húztak, amíg meg nem győződtek arról, hogy meghalt.

A holttestet nem tudták elvinni a IV. emeleti lakásból, ezért mésszel öntötték le, hogy később könnyebben megszabadulhassanak a holttest maradványaitól. A nő holttestét a rendőrök 2004. augusztus 20-án találták meg.