Emberölés lett a tanyasi italozásból

2005.09.07. 12:19
Őrizetbe vettek két férfit, akik augusztus 24-én összeverték, majd hagyták meghalni ivócimborájukat.

Emberölés megalapozott gyanúja miatt két petőfiszállási férfit vettek őrizetbe Kecskeméten. M. Lászlót a gyanú szerint 2005. augusztus 24-re virradóra ölték meg.

A 49 éves petőfiszállási férfi a helyi kocsmában még együtt italozott egy ivócimborájával, akivel ezután egy közös ismerősük tanyájra mentek, majd ott egymásnak estek. A verekedés végén a házigazdával kilökték az udvarra az áldozatot, aki a pajtában húzta meg magát. Másnap reggel - a két gyanúsított szerint - M. László még élt, nyöszörgött és kérte, hogy hívjanak hozzá orvost, de ők otthagyták és inni mentek. Mikor később visszaértek, társuk már halott volt.

A gyanúsítottak vallomásai alapján még nem tisztázódott pontosan, hogy ezután a tanya mögött ki ásta el a férfit.