Egymilllió forint a prostituáltak gyilkosáért

2000.08.01. 19:58
Egymillió forintot ajánlott fel a budapesti rendőrfőkapitány annak, aki segít megtalálni az Angyalföldi úton dolgozó prostituáltak gyilkosát. Még vizsgálják, hogy ezek a gyilkosságok összefüggenek-e a két korábbi, hasonló esettel. A rendőrök egy száznyolcvan centi magas, szőke férfit keresnek, aki az egyik tetthely közelében véres ruhában ült taxiba. A prostituáltak lapokban hirdették tevékenységüket.
Egy-két héten belül lesz kész az a szakértői vélemény, amelyből kiderül, hogy a három ügyben sorozatgyilkosról van-e szó vagy sem - mondta a BRFK szóvivője, Dézsi Mihály alezredes. A 15 fősre duzzasztott nyomozói csoport egyelőre úgy kezeli a három ügyet, mintha egy tettesről lenne szó. A rendőrségi szóvivő megerősítette: kiemelt ügyként kezelik a négy gyilkoságot. A budapesti rendőrfőkapitány egymillió forintot ajánlott fel annak, aki segít megtalálni az Angyalföldi úton dolgozó prostituáltak gyilkosát.

Lapban hirdettek a lányok

Az Index megtudta, hogy mind a négy meggyilkolt lány újságokban hirdette szolgáltatásait. Az ügyfelek telefonon jelentkeztek be. A prostituáltak bérelt lakásukon fogadták vendégeiket. A szóvivő nem kívánta kommentálni azt a lapértesülést, amely szerint sikerült azonosítani az utóbbi hetekben meggyilkolt örömlányok lakásra telefonálókat, és hogy egymás után kihallgatják a lányok vendégeit.

A hasonló módon dolgozó prostituáltak egy része jelentkezett a rendőrségen, hatékonyan együttműködnek a rendőrökkel. Földi Ágnes, a lányok szóvivője, úgy érzi, a rendőrök mindent megtesznek, hogy megóvják a lányokat, mert megpróbálják a hirdetéses lányok figyelmét felhívni arra, hogy legyenek óvatosak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság által megadott ingyenesen hívható 06-80-32-32-32 számára tovább érkeztek bejelentések.