Krystian Bala lengyel írót 25 év börtönre ítélték Dariesz Januszewski meggyilkolásáért. Áldozata holttestére halászok bukkantak az Odera folyóban, hét évvel ezelőtt. Januszewski egy kis reklámügynökséget vezetett, köztiszteletben állt, a nyomozók évekig még azt se tudták, hogy mi lehetett a gyilkos indítéka. A gyilkosságot különös kegyetlenséggel követték el: Januszewskit megkínozták, majd összekötözve a folyóba dobták, ahol megfulladt.
Már senki sem bízott a gyilkos megtalálásában, amikor egy nyomozó egy krimiről szóló internetes fórumra lett figyelmes. Az Amos című könyvben leírt gyilkosság körülményei nagyon hasonlítottak a Januszewski-ügyhöz. Meglepő részletességgel, a nyilvánosságra sosem került adatok szerepeltek a regényben. Krystian Bala négy évvel ezelőtt adta ki élete eddigi egyetlen regényét.
Ahogy az író ellen nyomozni kezdtek, kiderült az indíték is. Bala úgy sejtette, hogy későbbi áldozatának viszonya volt a feleségével. Kiderült, hogy Bala a gyilkosság előtt egy nappal telefonon hívta Januszewskit, majd néhány nappal később egy internetes árverésen eladta az akkor már halott férfi mobilját. A bizonyítékok alapján 25 évet kapott az író, aki a per alatt végig ártatlannak mondta magát, és ragaszkodott ahhoz, hogy regénye csupán a képzelet szüleménye.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon