Hét évvel ezelőtti gyilkosság tetteseit kapták el

Megtalálták annak a brutális gyilkosságnak az elkövetőit, akik hét évvel ezelőtt halálra vertek egy férfit, elégették, majd levágták a fejét. A már majdnem elfeledett ügyben akkor kapott újra lendületet a nyomozás, amikor észrevették, hogy valaki gyertyát gyújtott azon a helyen, ahol annak idején a holttestet megtalálták.
Felesége és nevelt fia verte agyon azt a férfit, akinek összeégett, fej nélküli holttestét még 1995-ben találták meg Tolna megye határán egy erdőben.

Féltek a lebukástól

A HavariaPress értesülései szerint a hét évvel ezelőtti brutális gyilkosság elkövetői összevesztek az áldozattal, ezért verték halálra. A holttestet először egy pincében tárolták, majd kivitték az erdőbe, gázolajjal lelocsolták és felgyújtották.

Másnap megijedtek, hogy a fogminta alapján esetleg azonosítható lesz a felismerhetetlenné égett test, ezért visszamentek és levágták a fejét. A fejet egy patakba dobták. Hét évvel ezelőtt nem tudták megállapítani az áldozat személyazonosságát, ezért a nyomozást akkor eredmény nélkül lezárta a rendőrség.

Gyertyát gyújtottak

Tavaly halottak napján azonban észrevették, hogy valaki gyertyát gyújtott azon a helyen, ahol annak idején a holttestet megtalálták.

A már-már elfelejtett ügyben újrakezdték a nyomozást és a maradványokon végzett DNS-vizsgálatok kiderítették, ki volt az áldozat. Így jutottak el a férfi feleségéhez és annak első házasságából született fiához. A fiút az Interpol segítségével tudták csak kézre keríteni. A brutális gyilkosság két gyanúsítottját előzetes letartóztatásba helyezték.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04