István, Vajk
17 °C
34 °C

Egy bicikliért és egy szentképért öltek

2008.04.20. 11:33
Mindössze egy kerékpárt, néhány apróságot és egy szentképet zsákmányolt az a két fiatalember, aki betört egy vásárosnaményi házba. Amikor a tulajdonos rájuk nyitott, bántalmazni kezdték. Miután a férfit másnap a rendőrség holtan találta otthon, a két tolvajt most gyilkossággal gyanúsítják.

Emberölés gyanújával vett őrizetbe két fiatalembert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság; a 19 és 26 éves ilki lakosokat azzal gyanúsítják, hogy vásárosnaményi otthonában még szombaton bántalmaztak egy férfit, aki belehalt sérüléseibe. A már büntetett előéletű fiatalemberek előzetes letartóztatását kezdeményezi a rendőrség.

A rendőrségi szerint az emberöléssel gyanúsítottak beismerték, hogy lopni akartak az áldozat lakásából. Azt hihették, hogy a 69 éves férfi nem lesz otthon, ugyanis az év nagy részében a ház üresen állt. A sértettnek valószínűleg azért kellett meghalnia, mert tetten érte őket. A gyanúsítottak mindössze egy kerékpárt, néhány apróságot és egy szentképet vittek el.

A két fiatalembert a vásárosnaményi kapitányság járőrei az Alkotmány utcában igazoltatták. Az intézkedés közben (tanúvallomások alapján) derült ki, hogy a két férfi az áldozat lakásában járt, így az egyik rendőr ellenőrizte a lakást, ahol vérbe fagyva találta a 69 éves tulajdonost. A férfihez mentőt hívtak, de az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi halálát bántalmazás okozta.