Fogyhat a magyar az év gyógyszerével

A magyar hatóság nem korlátozza annak az elhízás kezelésére szolgáló gyógyszernek a forgalmazását, melyet Olaszországban betiltottak két haláleset miatt. A szer tavaly elnyerte az év gyógyszere díjat. A vizsgálat szerint nem bizonyítható, hogy a sibutramine tartalmú étvágycsökkentő okozta az olaszok halálát.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) nem tervezi a sibutramine tartalmú étvágycsökkentő készítmény forgalmazásának korlátozását, mint ahogy azt az olasz hatóságok tették nemrégiben - közölte Borvendég János, az OGYI főigazgató-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Az olaszok felfüggesztették

Borvendég János utalt arra, hogy két haláleset kapcsán Olaszországban március 6-án átmenetileg felfüggesztették a sibutramine hatóanyagú szerek forgalmazását.

A főigazgató-helyettes közölte, az OGYI szakértői elemezték az olasz dokumentumokat. Mint mondta, az Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban az ugyancsak sibutramine-t szedő emberek körében bekövetkezett 30 halálesettel kapcsolatos dokumentumok arra utalnak, hogy az elhunytak többsége súlyos szív- és érrendszeri betegségben szenvedett, emiatt többfajta gyógyszert is szedett.

Nem érkezett panasz

Hangsúlyozta, az OGYI-hoz nem érkezett a készítmény mellékhatásairól bejelentés, de várják a készítmény hatásait már vizsgáló nemzetközi gyógyszerelemző szervezet állásfoglalását, amely napokon belül megérkezik.

Borvendég János valószínűnek tartotta, az álláspont ismeretében is csupán arra lesz szükség Magyarországon, hogy az orvosok figyelmét ismét felhívják a testsúly-csökkentő gyógyszer alkalmazási előírásaira, amelyek egyébként most is a birtokukban vannak.

Betegek ne szedjék!

Sidó Zoltán belgyógyász, kardiológus főorvos a sajtótájékoztatón elmondta: a szer alkalmazási előírásában az ellenjavallatok között szerepel a 145/90-nél magasabb vérnyomás, a koszorúér betegség és a szívelégtelenség.

Fabó Tibor, a gyógyszert forgalmazó Abbott Laboratories Kft. orvos-igazgatója közölte: az 1997-ben, a világ 70 országában bevezetett sibutramine-t eddig több mint 8,5 millió ember használta, Magyarországon pedig 50 ezren szedik.

Az év gyógyszere

Az elhízás kezelésére szolgáló sibutramine készítmény nyerte el tavaly a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság Az év gyógyszere díját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04