Rendőrök kontra romák: indul a nyomozás

Pénteken nyomozás indul a halottak napi gyöngyösi rendőri intézkedés során történt atrocitás kivizsgálására - nyilatkozta a Roma Sajtóközpontnak Hajdú Tamás, az ügyben eljáró Heves Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője.
Múlt hét péntek éjszaka a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban elhunyt halottját mintegy félszáz fős roma család gyászolta, vélhetően túl hangosan. A kórház biztonsági őrei kihívták a rendőröket, akik súlyosan bántalmaztak több családtagot, az incidensben járőrök is megsérültek. A család a rendőröket, a rendőrök a romákat vádolják bántalmazással.

Külön-külön

Heves Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője, Hajdú Tamás tájékoztatása szerint a sértettek látleleteit a rendőrség csatolta, az ügy kapcsán várhatóan pénteken indítanak nyomozást, amelyben egy eljárásban vizsgálják majd a romák és a rendőrök külön-külön tett feljelentéseit. A rendőrök ellen hivatalos eljárás során elkövetett bántalmazás, míg a család tagjaival szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt indul majd nyomozás. Hajdú megerősítette azt a sajtóinformációt, miszerint az intézkedésben részt vett Berecz zászlóssal szemben az egyik családtag többször tett már feljelentést az elmúlt másfél évben - mindannyiszor eredménytelenül.

A nyomozás határideje hatvan nap, amit a főügyészség akár egy évis is meghosszabbíthat - tette hozza a hivatal vezetője.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37