Gyerekek gyújtogattak embereket Fehérváron?

A Fejér megyei rendőrök elfogtak egy gyermekkorú és egy fiatalkorú személyt, akik a nyomozók feltételezése szerint alaposan gyanúsíthatóak azzal, hogy közük lehet egy székesfehérvári hajléktalan és egy helybéli fiatalember felgyújtásához - értesült a Népszabadság.
A rendőrségi szóvivő a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem kívánta kommentálni a lap információját. Székesfehérváron február 10-én egy 18 éves fiú - akinek testét égési sebek borították - sokkos állapotban egy rendőrautó elé szaladt. A fiatalember később a budapesti Szent István Kórházban belahalt sérüléseibe.

A rendőrség először államigazgatási eljárás keretében vizsgálta az esetet, majd miután megalapozott lertt a gyanú, hogy az áldozatot szándékosan felgyújtották, emberölés büntettében kezdtek el nyomozni.

Február 12-én egy hajléktalan férfit gyújtottak fel szintén Székesfehérvárott. A 44 éves férfi combján és csípőjén szenvedett el 20 százalékos égési sérüléseket. A Népszabadság információi szerint a rendőrség elfogta mindkét bűncselekmény gyanúsítottját. A lap úgy tudja: a 18 éves fiút egy 12 éves értelmi fogyatékos gyerek gyújtotta fel, egyelőre nem tudni, hogy miért. A 44 éves hajléktalant egy 15 éves gyerek gyújtotta fel, állítólag azért, mert nem kapott egy közös betörés során szerzett zsákmányból.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04