Levágták az ujját, hogy elrabolhassák a pecsétgyűrűt

2006.11.23. 13:26
Jelentősen enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla annak a hajléktalannak a büntetését, aki két éve bűnsegédként részt vett egy idős férfi brutális kirablásában a Józsefvárosi pályaudvaron. A kegyetlen támadás elkövetője kalapáccsal szétverte a sértett fejét, majd, hogy annak pecsétgyűrűjét megszerezze, levágta az ujját is; társa eközben arra figyelt, nehogy lebukjanak. Az áldozat hat nappal később belehalt sérüléseibe.

Az ügy különlegessége, hogy időközben az elsőrendű vádlott is elhunyt, még az első fokú ítélet előtt. Emiatt csak tettestársa állhatott a bíróság elé, ő első fokon tizennégy, másodfokon viszont csak hat év szabadságvesztést kapott.

A táblabíróság csütörtöki ítélete szerint a két, többszörösen büntetett előéletű hajléktalan 2004. február 19-én támadta meg a 83 éves férfit, hogy megszerezzék nagyméretű pecsétgyűrűjét. A rablók azt használták ki, hogy a férfi egy néptelen vonaton üldögélt, az indulásra várva. Ekkor a fiatalabbik - 38 éves - támadó kalapáccsal többször fejbe verte, majd eltörte és levágta az egyik ujját, végül a folyosón figyelő társával együtt mindketten elmenekültek, sorsára hagyva az áldozatot.

Az elrabolt gyűrűt egy Teleki téri kocsmában eladták és megosztoztak az árán. A két ember négy nap múltán került rendőrkézre, a Déli pályaudvaron; a sértett további két nappal később, a kórházban elhunyt.

Feltételesen voltak szabadlábon

A nyomozás rövid idő alatt kiderítette, hogy mindkét elkövető többször volt már büntetve erőszakos bűncselekmények miatt. A bűnözői körökben már korábban is "Kalapácsos" gúnynéven elhíresült fiatalabbik férfi magát a bűncselekményt is egy feltételes szabadlábra bocsájtása idején követte el; de társa is alig egy évvel korábban szabadult - feltételesen - egy húsz évvel korábbi, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatti életfogytiglani büntetéséből. A páros nem egyszer ült együtt az ország különféle börtöneiben, így ismerkedtek meg, és a szabadulásuk után is gyakran találkoztak.

A két hajléktalan ellen először nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult büntetőeljárás. Emiatt a másodrendű vádlottat 2005. szeptemberében, különös visszaesőként 14 év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság. Mai tárgyalásán azonban a táblabíróság úgy ítélte meg, hogy az 53 éves férfiban fel sem merült, hogy társa agyonüti a sértettet, ő - a szándéka alapján - csak rablásban tekinthető részesnek. Ezért megváltoztatta az ügy jogi minősítését és mindössze rablás bűnsegédjeként ítélte el a vádlottat, akinek büntetését így hat év fegyházra enyhítette.