Ütközött egy MAHART hajó

Szerda délben a MAHART Mohács nevű tolóhajója balesetet szenvedett a Dunán, a Csepeli Szabadkikötő 1-es medencéjénél. Nyolc köbméter gázolaj került a folyóba.
A tolóhajó a medencébe hajtás során a parttól két méterre a medencét határoló kőszórásnak ütközött, és a jobb hátsó harmadán a vízfelszín alatti részén megsérült. A sérülés következtében a Dunába folyt mintegy 8 köbméter gázolaj.

Elkerítették a szennyezett vizet

A MAHART egy másik hajóval a baleset után közvetlenül megkezdte a sérülten kikötött hajóban maradt üzemanyag kiszivattyúzását, így megelőzték a további szivárgást.

A baleset után a helyszínén megkezdték a károk elhárítását. A szennyezett vizet speciális olajfelszívó eszközökkel elkerítették és perlittel szórták be, hogy megakadályozzák a gázolaj terjedését. A szennyező anyagnak töredéke, mintegy 500 liter gázolaj folyt ki az öbölből. A szennyezés nagy részét sikerült kis területen, a sodrástól védett medencében tartani. A főváros közlemény szerint a folyót nem fenyegeti veszély.

Intézkedtek

A MAHART Védelmi Szakszolgálatával és a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság szakembereivel együttműködve a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság szakemberei a helyszínen részt vesznek a kárelhárításban, és mindent megtesznek a Duna vizének és élővilágának megóvásáért.

Demszky Gábor főpolgármester a balesetről értesülve rövid időn belül a helyszínre sietett, ahol személyesen győződött meg a szerencsétlenség következményiről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32