Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Okirathamisításért ítélték el a polgármestert és a jegyzőt

2008.09.22. 14:39
Fiktív elszámolásokkal, költégtérítésként vették fel a túlórapénzeket a zalai Sormáson.

Négyrendbeli csalás és összesen ötrendbeli magánokirat-hamisítás miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélte a Zala Megyei Bíróság Sormás polgármesterét. Póczai Zoltánnak a hivatali tevékenységével összefüggésben hozott elmarasztaló ítélet miatt pénteken megszűnt a megbízatása.

A települési vezetőt 90 ezer, a korábbi körjegyzőt pedig 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Zala Megyei Bíróság, amely ezzel helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet. A volt polgármester és a hivatalából nyáron távozott körjegyző 2003-tól maguknak és több dolgozónak fiktív elszámolásokkal, útiköltségként fizettek ki a túlmunkákért járó összegeket, jutalmakat. A perben emiatt összesen kilenc vádlott szerepelt, köztük azok a dolgozók is, akik a valótlan kimutatásokat elkészítették.

A zalai település irányítójának azt is a terhére rótták, hogy 2002-ben valódi munkavégzés nélkül alkalmazott polgári szolgálatosokat: az érintettek csak aláírták papírjaikat, majd felvették a pénzüket. Egy másik alkalommal a pályakezdők munkába állását szolgáló állami támogatás került más kezébe, mert az alkalmazott fiatalok nevében mások dolgoztak és vették fel a munkabért.

A hivatali dolgozókat pénzbüntetésben és megrovásban részesítette a bíróság. A volt polgármestert sem első, sem másodfokon nem tiltották el a közügyek gyakorlásától: a most megüresedett posztra kiírandó időközi választásokon Póczai Zoltán ismét indulhat majd.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!