Megússza a füvezést Harry herceg

Bizonyítékok hiányában ejtik a drog és alkoholfogyasztással kapcsolatos vádakat Harry herceg ellen -jelentette a BBC. Pénzbüntetésre ítélték azonban azt a férfit, aki vélhetően füvet adott el Harrynek.
Nem emelnek vádat Harry herceg ellen füvezés és tiltott alkoholfogyasztás miatt-jelentette be a wiltshirei rendőrség. Nagy-Britanniában az alkoholfogyasztás alsó korhatára 18 év, és ezt a szigetországban igen komolyan veszik. Harry herceget azzal gyanúsították, hogy 16 éves korában alkoholt ivott egy sherstoni Rattlebone Inn nevű kocsmában, utána pedig elszívott egy spanglit apja Highgrove-i házában. Az eset tavaly nyáron történt, amikor sem Károly, sem Vilmos herceg nem tartózkodott a birtokon.

Mindenki egyenlő a törvények előtt

A rendőrség lezártnak tekinti az ügyet, és nem kívánnak tovább nyomozni. Elmondták, a vizsgálat során nem találtak olyan bizonyíték, amely a "herceg és családtagjainak érintettségére utalna." Amikor az eset kipattant, Mandy Evely főfelügyelő még úgy nyilatkozott, hogy a herceg ugyanolyan elbírálás alá fog esni, mint bármelyik kortársa. "Szeretnénk ha a fiatalok tartózkodnának a drog és az alkohol fogyasztásától."

Harry az elvonón

Miután Harry herceg bevallotta a füvezést és az italozást, Károly herceg beutaltatta egy dél-londoni drogrehabilitációs központba. Itt az ifjú hercegnek el kellett beszélgetnie az elvonókúrán lévőkkel, és tanulmányoznia kellett a drogfogyasztás egészségkárosító hatásait. Károlyt sokan dicsérték, hogy ilyen érzékenyen kezelte az esetet.

A dealer

Ugyanakkor mintegy 450 ezer forintnak megfelelő összegre büntettek egy helyi lakost, John Hollandot marihuána kereskedelemért. Őt gyanúsították ugyanis azzal, hogy füvet adott el a hercegnek. A bírósági meghallgatáson a férfi azt vallotta, hogy egy bulvárlap tudósítója folyamatosan arra kérte, hogy szerezzen neki anyagot, végül egy kis tasaknyi kannabiszt adott át az újságírónak a Rattlebone Inn mosdójában.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32