Kevesebb az embercsempészet a keleti határon

2003.03.25. 10:35
Visszaszorulóban az embercsempészet a keleti határszakaszokon, ahol tavaly 87 bűncselekmény elkövetője ellen indult eljárás az egy évvel korábbi 101 esettel szemben. A hatóság szerint a javuló eredmények a hatékonyabb bűnügyi és felderítő munkának köszönhetőek.
Az embercsempészést elkövetők döntő többsége ezúttal is magyar állampolgár volt, kisebb részük pedig román és ukrán - közölte kedden Tanyik József alezredes, a területileg illetékes Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense.

Az év második felében afgán embercsempészek is lebuktak. A sajtóreferens közlése szerint az illegálisan Nyugatra tartók száma szintén csökkent a magyar-román és a magyar-ukrán határon. A 2001-es 2523 migrációs cselekménnyel szemben a múlt évben 1563 történt.

A jobb élet reményében

A jobb élet reményében Nyugatra tartók 22 százaléka szomáliai állampolgár volt. Mellettük a határsértők 18 százaléka az iraki, 15 százaléka a kínai, 13 százaléka az afgán, míg 12 százaléka a bangladesi állampolgárok közül került ki.

A többiek ugyancsak Afrika és Ázsia különböző országaiból érkeztek, s Magyarországon át kíséreltek meg Nyugat-Európába szökni.

Tanyik József szerint a kevesebb embercsempészés és a migrációs cselekmények visszaszorulása a hatékonyabb bűnügyi és felderítő munkának köszönhető. Emellett - hangsúlyozta a sajtóreferens - a technikai eszközpark bővülése is hozzájárult az eredményesebb határőrizeti munkához. Rendszerbe állítottak 27 kézi hőkamerát, 26 térellenőrző, mozgásérzékelő készüléket, két új nagyteljesítményű hőkamerás gépkocsit és három őrhajót a határfolyók ellenőrzésére.

További fejlesztések várhatóak

Az idén további stabil és telepíthető hőkamerákat, hőkamerás gépkocsikat és hajóradarokat kap a Nyírbátori Határőr Igazgatóság.

A jelentős eszközfejlesztés a szervezet felkészülését is szolgálja az európai uniós csatlakozásra, hiszen ha Magyarország 2004. május 1-jén a közösség tagja lesz, a schengeni határ Szabolcs, Hajdú, Békés és Csongrád megye keleti szélén húzódik majd.