Nem reagáltak a brit gép hajtóművei

2008.01.18. 20:05
Nem reagáltak a londoni Heathrow repülőtéren kényszerleszállás közben összetört brit repülőgép hajtóművei a teljesítmény fokozását célzó utasításokra - ez a baleset ügyében kezdett szakértői vizsgálat elsődleges, péntek este közzétett megállapítása. A nap folyamán még voltak fennakadások a világ legnagyobb forgalmú nemzetközi repülőterén, de a budapesti járatok közlekedtek.

A brit légibaleset-vizsgáló hatóság (AAIB) pénteken eltávolította az előző nap szerencsétlenül jár repülőgép fedélzeti repülési adatrögzítőit, amelyek az első, pénteki beszámoló szerint azt jelezték: a British Airways Pekingből érkező Boeing 777-esének Rolls-Royce Trent 800-as típusú motorjait sem az automatika, sem a pilóták nem tudták nagyobb fordulatszámra kapcsolni a leszállás előtt.

A hiba 600 láb, vagyis 180 méter magasságban, a Heathrow-tól valamivel több mint 3 kilométerre, Nyugat-London sűrűn lakott negyedei felett jelentkezett.

A pilóták az elégtelen tolóerő miatt sebességet vesztő és ezért gyorsan süllyedő géppel épphogy el tudták érni a lakónegyedekkel és szállodákkal körbeépített repülőteret. A pályát azonban már nem: a gép 360 méterre a leszállópálya előtt, közvetlenül a repülőtér kerítése után, a füvön landolt, és súlyos szerkezeti károsodásokat szenvedve állt meg a pálya elején.

A 136 utas és a 16 főnyi személyzet a vészcsúszdákon távozott; 19-en könnyebben megsérültek. Pénteken még egy személy volt kórházban agyrázkódással.

A kapitány már a kényszerleszállás után azt mondta, hogy elvesztette a hajtóművek tolóerejét a repülés utolsó perceiben; ezt a vizsgálóbizottság első, péntek esti bejelentése gyakorlatilag alátámasztotta.

A jelentésből kiderül az is, hogy a földet érés után a jobb oldali futómű letört, a bal oldali pedig átszakította a szárnyfelületet.

Az eddig elhangzott nem hivatalos, de egyöntetű szakértői vélemények szerint mindkét hajtómű belső műszaki hibából eredő egyidejű leállása szinte lehetetlen. A legvalószínűbb lehetséges okok között felmerült, hogy a gép vadlúdrajjal ütközhetett, és mindkét motorba nagy testű madarak csapódhattak.

Elhangzottak olyan vélemények is, hogy esetleg az üzemanyag minőségével lehetett gond.

A legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun pénteki száma ugyanakkor a "vizsgálathoz közel álló bennfentesekre" hivatkozva olyan értesülést közölt, hogy a baleseti vizsgálók a gép fedélzeti számítógépes rendszerére összpontosítanak. A számítógép állítólag a leszállás utolsó szakaszában, valamely hiba folytán hirtelen megemelte a gép orrát, és egyidejűleg alapjáratra lassította a motorokat.

Ezt az értesülést ilyen részletességgel péntekig hivatalosan nem erősítették meg.

A Heathrow-n pénteken 110 járatot töröltek az előző napi 220 járattörlés után. Az összetört Boeing még aznap is a déli pálya elején volt, de a pályát a felszálló forgalom előtt már megnyitották.

A BA mindhárom budapesti járata közlekedett pénteken. A légitársaság két délutáni budapesti járata előző nap nem indult el a baleset miatt.

A British Airways flottájában 43 Boeing 777-es van. A légitársaság egyelőre nem jelentette be a típus leállítását.

Az amerikai Boeing repülőgépgyár a 777-es típust 1995-ben állította forgalomba. Azóta ezzel a modellel - amelyet szakértők a világ legkorszerűbb repülőgépei közé sorolnak - egyetlen baleset sem történt.