Helikopterrel keresik a szilveszterkor eltűnt fiút

A rendőrség és a polgárőrök mellett most már a miskolci különleges mentők és a készenléti rendőrség helikopterei is kutatnak azután a tótszerdahelyi fiú után, aki szilveszter éjszaka tűnt el gyanús körülmények között. Egyes szemtanúk szerint a fiú egy pofonváltás után elszaladt, míg mások azt állítják: "valakik elvitték".
Több mint ötvenen keresik Svélecz István, 17 éves tótszerdahelyi fiút, akit egy murakeresztúri vendéglői szilveszteri mulatság éjszakája óta nem láttak, és akinek eltűnését csak január 4-én jelentették - tájékoztatta kedden az MTI-t Kisházi Gábor, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense. Kisházi Gábor elmondta: eddig viszonylag kevés és ellentmondásos tényt rögzített az elmúlt hét végén megindult vizsgálat.

A család nem sietett

A középiskolás diák a mulatság éjjelén a murakeresztúri vendéglő előtt összeszólalkozott két helybeli férfival, és pofonok is elcsattantak. A szemtanúk némelyike szerint a veszekedés végén a fiú elfutott a helyszínről, mások azt állítják, hogy valakik elvitték. Hozzátartozói csak január 4-én jelentették az eltűnését.

Másnap már 30-35 polgárőr, rendőr és határőr indult a 17 éves fiú keresésére, hétfőn pedig a helyszínre érkeztek a miskolci különleges, kutyás mentőszolgálat tagjai is.

Több mint félszázan keresik

Kedden, röviddel 13 óra után megérkeztek a helyszínre a készenléti rendőrség helikopterei is, így a földön és a levegőből most már több, mint félszáz ember kutat Svélecz István után - közölte a helyszínről Kisházi Gábor megbízott sajtóreferens. Murakeresztúr egész térségét átfésülik a helybeli lakosokkal kiegészült kereső csoportok, illetve a helikopterek segítségével. Eközben a rendőrök újabb tanúk meghallgatását és felkutatását kezdték meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19