Újabb helikopter csapódott a földbe

Életét vesztette az a pilóta, aki egy mezőgazdasági helikopterrel zuhant le egy gyümölcsösben a Tolnai megyei Báta mellett. A rendőrség munkatársa egyelőre nem erősítette meg, hogy az a helikopter tipus szenvedett-e balesetet, amelyre hétfő óta repülési tilalmat vezettek be.

Daubner Gabriella, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese éppen a helyszínre tartott, amikor az Indexnek elmondta: a kapitányságra vasárnap délelőtt 10 óra 40 perckor érkezett a bejelentés a balesetről.

"Egy mezőgazdasági helikopter ma délelőtt a Tolnai megyei Báta mellett mezőgazdasági területre zuhant, ahol kigyulladt, a pilóta pedig bennégett" - számolt be Daubner, aki egyelőre nem tudta megerősíteni a Havaria Press hírét, miszerint egy Kamov-26-os légi jármű szenvedett balesetet. Erre a helikopter típusra hétfő óta repülési tilalmat vezettek be, miután két héten belül két Kamov is a földbe csapódott.


Kamov Ka-26 (Fotó: Gerry Hill/airliners.net)

A gépek vizsgálata során kiderült, hogy az egyik szerkezeti egységük anyaga törik, ezért további intézkedésig nem repülhettek volna. Azt egyelőre nem tudni, hogy a vasárnap elhunyt pilóta miért szállt fel a tilalom ellenére.

Daubner Gabriella elmondta, hogy a vizsgálatot a Polgári Légiközlekedési Hatóság végzi majd, a rendőrség csak a helyszín biztosításában segédkezik: "a Légiközlekedéstől útban vannak a biztonságiak, ők fogják a baleset okát megállapítani."

A Polgári Légiközlekedési Hatóság budapesti központja egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17