Csukott szemmel rohant a HÉV-nek a pszichiátriáról szökött férfi

2001.07.31. 13:50
Kórházi pizsamában, csukott szemmel futott a HÉV-nek egy fiatalember kedd délelőtt, aki a Szent János Kórház pszichiátriájáról szökött meg reggel. A Filatorigát felől érkező szerelvény nem tudott időben megállni, így az önkívületi állapotban lévő huszonöt éves fiatalembert elgázolta. A szökevény szerencsére könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet, de a mentők csak két rendőr és egy bilincs segítségével tudták elszállítani.
A szökevény hamar kiszabadult a szerelvény fogságából
Fotó: III. kerületi tűzoltóság
A Szent János Kórház pszichiátriájáról szökött meg az a beteg, akit kedd délelőtt gázolt el a HÉV az Árpád híd és a Filatorigát között. Varga Miklós, a III. kerületi tűzoltóság szolgálatparancsnoka az Indexnek elmondta: a fiatalember a Sorompó utcánál ugrott a sínekre, majd a Filatorigát megállóból érkező szerelvény felé szaladt, miközben a kezével befogta a szemét.

A HÉV vezetője azonnal fékezni kezdett, de nem tudott időben megállni. Az öngyilkosjelöltet az érkező szerelvény hanyatt vágta, de szerencsére a kerekek nem gázoltak át rajta. Az első tengely alá szorult, de még a tűzoltók kiérkezése előtt kiszabadult. Önkívületi állapota miatt azonban a rendőrök kénytelenek voltak megbilincselni.

Senkinek sem tűnt fel a pizsamában szaladgáló férfi

A fején és a kezén vérző fiatalembert nagy nehezen sikerült berakni a mentőautóba, de csak úgy tudták elszállítani, hogy két egyenruhás lefogta. Varga Miklós nem érti, miért nem tűnt fel senkinek egy pizsamában szaladgáló férfi, miközben a XII. kerületből átment a Árpád hídhoz.

Egy kórház nem börtön, így előfordulhat, hogy egy beteg engedély nélkül távozik - nyilatkozta az Indexnek Lipcsey Attila, a Szent János Kórház professzora. Elmondása szerint a fiatalember többször állt már pszichiátriai kezelés alatt, nemrég szállították be most is. A BRFK sajtóügyeletese az Indexet arról tájékoztatta, hogy a reggel megszökött huszonöt éves fiatalembert épségben visszaszállították a pszichiátriára.