Összeeomlott egy híd Vietnamban

A hatóságok úgy tervezték, hogy jövőre adják át a forgalomnak azt a Hua-folyó fölött átívelő hidat, ami eddig ismeretlen okból szerdán összedőlt. Legalább hatvanan meghaltak, de félő, hogy még emelkedik az áldozatok száma.

Legkevesebb hatvanan meghaltak Vietnamban, amikor összedőlt egy felújítás alatt álló híd szerda reggel. Rengeteg sebesültet kórházba szállítottak, a rendőrség szerint sokan lehetnek a romok alatt.

Sajtóértesülések szerint legalább 250 munkás és mérnök dolgozott a hídon és környékén, amikor az összedőlt. A szerencsétlenség Can Tho városában történt, a település a Mekong folyó deltáját köti össze Ho Si Minh-várossal, az egykori Saigonnal.

Képek a helyszínről

A Hua-folyó fölött átívelő híd építését 2004-ben kezdték el, a hatóságok jövőre akarták átadni a forgalomnak. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a katasztrófát. Az állami televízióban elhangzott, hogy az elmúlt napok esőzése miatt meggyengült a híd alapozása.

Legutóbb augusztus elején, az Egyesült Államokban, Minneapolisban omlott össze egy híd, nem sokkal azután, hogy a hatóságok biztonságosnak nyilvánították azt, kilencen életüket vesztették, többen eltűntek. Pár nappal később Kínában is leszakadt egy építés alatt lévő híd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32