Debrecenben csütörtökön megnyílt a Virágok utcája, s ezzel megkezdődött az augusztus 20-i virágkarnevált megelőző karneváli hét programsorozata.
Mészáros György, a Debreceni Fesztiválközpont Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: tavaly nagy sikert aratott a Virágok utcája, ahol virágkötők és virágkereskedők mutatták be kompozícióikat.
- Egy évvel korábban ötven ilyen alkotás született, most jóval többen vállalkoztak a "virágszobrok" elkészítésére - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a kiállított műveket öt napon keresztül tekinthetik meg az érdeklődők és szavazhatnak a legszebb kompozícióra, amelynek készítője díjazásban részesül.
Debrecenben 1967-ben rendezték meg az első virágkarnevált, folytatva azt a hagyományt, amely szerint az 1910-es években már virágkorzót tartottak Debrecen főutcáján.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon