Virágkarnevál Debrecenben

MTI
A hagyományos karneváli futással, majd a művészeti csoportok és a virágkocsik felvonulásával kedden Debrecenben megkezdődött a 33. nemzetközi virágkarnevál. A karneváli menet ezúttal is a nagyállomás elől indult, s a Nagytemplom mellett vonultak a virágkocsik és a művészeti csoportok a nagyerdei stadionba, ahol - stílszerűen - virágkosarakban ülő zsűri döntött a helyezésekről. Az idei virágkarneváli menetben 16 színes virágkompozíciót láthattak az érdeklődők, amelyek elkészítéséhez több millió szál élő és szárazvirágot használtak fel a készítőik. A virágkarneváli rendezvények sorában ezúttal is megtartják a gerundiumos erőpróbát. A gerundium egy 160 centiméter hosszú, 6 kilogramm súlyú nagy bot, amellyel egykoron a kollégiumi tűzoltó diákok küzdöttek a "vörös kakas" ellen. A karneváli "nagybotosi" címet az nyeri el, aki a leghosszabb ideig tudja nyújtott karral kitartani, majd megforgatni a gerundiumot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19