Elfogták a 90 éves asszony gyilkosait

2002.08.23. 18:45
Őrizetbe vettek egy férfit aki a társával júliusban többször kirabolt, majd olyan súlyosan bántalmazott egy kiskundorozsmai 90 éves asszonyt, hogy az két nap múlva belehalt sérüléseibe. A HavariaPress úgy értesült, hogy az elfogott férfi társa már két hete előzetes letartóztatásban van és beismerő vallomást tett, ami alapján a rendőrség eljutott a bűntársához. A két gyanúsított július 18-án akarta kirabolni az idős csongrádi asszonyt, akit végül megvertek és felgyújtották a lakását. Az asszony két nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrség szerint a fiataloknak a kábítószerre kellett a pénz. Az ügyészség kezdeményezte az elfogott férfi előzetes letartóztatásba helyezését is.