A milánói Malpensa repülőtér harminchét alkalmazottja ellen indult büntetőjogi vizsgálat amiatt, hogy éveken keresztül rendszeresen fosztogatták a teheráruként feladott poggyászokat. A vasárnapi híradások központi témája ez az eset, amelynek főszereplői a repülőtéri csomagkezelő vállalat (Sea) alkalmazottai. E dolgozók ugyanis évek óta rendszeresen fosztogatták az utasok feladott bőröndjeit. A bizonyítékok önmagukért beszélnek, hiszen a tranzitszállímányokat elosztó csarnokban rejtett kamerákat szereltek fel, s a felvételeken - amelyekből néhány részletet a televízió is bemutatott - feketén-fehéren láthatóak a Sea alkalmazottai, amint gyakorlott mozdulattal nyitnak fel bőröndöket, táskákat, dobozokat.
A nyomozók szerint az elmúlt két évben a fosztogatók összesen 25 ezer euró értékű tárgyat loptak ki az utasok poggyászaiból, legalábbis ennyit tudtak pontosan kimutatni. A becslések alapján azonban a lopott holmik valóságos értéke ennek az összegnek a négy-ötszörösét is kiteszi. Karórák, nyakláncok, fényképezőgépek, szemüvegek, töltőtollak, különféle ruhadarabok, videokamerák egyaránt szerepeltek az eltulajdonított tárgyak között.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon