Vonat alvázához kötözve kísérelt Ausztriába szökni nyolc afgán

MTI
Vasúti kocsik alvázához kötözve, életveszélyes körülmények között kísérelt meg nyolc afgán férfi Nyugat-Európába jutni - mondta el Fehér Imre, a Győri Határőr Igazgatóság sajtóreferense. A Hegyeshalomnál vasárnap este kilépő Kálmán Imre EuroCity külső ellenőrzése közben találtak rá az útlevélkezelők az afgánokra. A menekülők ágylepedőkkel és törölközőkkel kötötték magukat a szerelvény alvázához.
Az életveszélyes utazás közben szerencsére senki nem sérült meg. Előállításukat követően kiderült, hogy a debreceni befogadó-állomást hagyták el azzal a céllal, hogy Nyugat-Európába jussanak. Útjukat embercsempészek Iránban szervezték meg. Magyarországra illegálisan, zárt kamion rakterében érkeztek. Amikor elfogták őket a határőrök, menedékjogot kértek és ismét a debreceni befogadó-állomásra kerültek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19