Lefejelték a székesfehérvári roma vezetőt
Bántalmazták a székesfehérvári cigány kisebbségi önkormányzat elnökét; Lakatos Krisztián nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett; a rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást az elkövetők ellen- tájékoztatta az MTI-t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. R. Szabó Ágnes elmondta: a kisebbségi önkormányzat elnöke egy baráti társasággal tartózkodott kedden este az egyik székesfehérvári vendéglátóhelyen, amikor minden előzmény nélkül egy férfi hátulról meglökte, s "lefejelte. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával két férfit előállított, súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak ellenük eljárást. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: támadói annak a férfinak a rokonai voltak, akit - mint a kisebbségi önkormányzat elnökségi tagját - már korábban feljelentett, mivel azzal gyanúsítja, hogy a megbízott pénztárossal együtt egymillió forintot sikkasztott a kisebbségi önkormányzattól.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
10 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19