Kilenc halott a fehéroroszországi autópályán

MTI
Kilencen életüket vesztették, tizenegyen pedig megsérültek abban a fehéroroszországi közúti balesetben, amelyben 16 jármű ütközött egymásnak szerda reggel.
A baleset Minszktől 170 kilométerre történt, a Breszt-Moszkva autóúton. Az Oroszországot Európával összekötő főközlekedési útvonalon összesen nyolc kamion, hat személygépkocsi és két kisbusz volt a tömegkarambol részese.

Az első baleset miatt, amelynek egy lengyel Mercedes kamion is a részese volt, valamennyi forgalmi sáv eltorlaszolódott. Több gépkocsinak sikerült megállnia, de egy újabb kamion belerohant az álló jármuvekbe, többek között egy személyszállító mikrobuszba. A két először ütközött kamion vezetőfülkéjében egy-egy fiatal nő is ült. Mindketten életüket vesztették.

A baleset idején az úton kisebb köd volt és füst is terjengett - írta az ITAR-TASZSZ. Az AP hírügynökség szerint a rossz látási viszonyokat az idézte elő, hogy az út mentén tőzegtűz pusztított. A fehérorosz belügyminisztérium helyettes vezetője sajtóértekezletén kiemelte, hogy a gépkocsivezetők a legelemibb közlekedési szabályokat sem tartották be, nem csökkentették a sebességet a látási viszonyoknak megfelelően, és nem kapcsolták be a tompított fényszórót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19