Harmadszorra sikerült az öngyilkossági kísérlet

MTI
Háromszoros is megpróbált végezni magával egy férfi Spanyolországban, míg végül egy mentőautóban halt bele sérüléseibe. Ráadásul tévedésből próbálkozott öngyilkossággal. A 38 éves férfi Bulgáriából vándorolt be Spanyolországba a barántőjével együtt. Kapcsolatuk nem volt felhőtlen, legutolsó vitájuk verekedéssé fajult, a nő az egyik ütéstől elvesztette eszméletét, a férfi pedig azt hitte, hogy megölte. Erre úgy döntött, végez magával is, és kiugrott a harmadik emeleti lakás ablakán. Túlélte, feltápászkodott, visszament és megint ugrott. Másodjára se sikerült az öngyilkosság, de ekkor már súlyos sérüléseket szenvedett. Harmadik kísérletre inkább a közeli folyót választotta, ám nem sikerült vízbe fojtania magát, mert a rendőrség még élve kihalászta. Addigra azonban már olyan állapotban volt, hogy kórházba szállítás közben a mentőautóban meghalt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19