Világháborús lőszereket találtak a Kosztolányi Dezső téren

MTI
A II. világháború idejéből származó negyven darab 40 mm-es páncéllőszert, 12 darab 40 mm-es repeszlőszert és két darab 82 mm-es aknavető gránátot találtak csütörtök délután Budapesten a Kosztolányi Dezső téren a Bartók Béla úti rekonstrukciós munkák során - tájékoztatta Ináncsi József, a Magyar Honvédség Tűzszerész és Aknakutató Zászlóaljának parancsnokhelyettese az MTI-t. A környéken több órára szünetelt a forgalom.

A parancsnokhelyettes csütörtök este kilenc órakor azt közölte az MTI-vel, hogy a járművek hamarosan ismét közlekedhetnek a Kosztolányi Dezső téren, valamint a Bartók Béla út Tétényi út és Fadrusz utca közötti, továbbá a Bocskai út Nagyszőllösi és a Fadrusz utca közötti szakaszán. Elmondta: a teret, valamint a Bartók Béla út és a Bocskai út említett szakaszait a tűzszerészek rendőri biztosítás mellett 18 óra 10 perckor zárták le, s egy házat biztonsági okokból ki is kellett üríteni. A parancsnokhelyettes hozzátette: a talált lőszereket a helyszínről elszállítják, s később, egy központi gyűjtőhelyen semmisítik meg őket a tűzszerészek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25