Hetvenhétszer szúrt, mire meghalt áldozata
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette alapos gyanúja miatt vádat emelt az előzetes letartóztatásban lévő vésztői nő ellen a Békés Megyei Főügyészség.
A vésztői vádlott tavaly május 26-án éjszaka bemászott egy idős özvegyasszony házába, s ott értékek után kutatott.
A sértett a zajra felriadt és felelősségre vonta a betörőt, aki egy késsel összeszurkálta. A kés pengéje azonban a támadás következtében eltörött, ezért a tettes először egy másik késsel, majd egy függönytartó vaspálcával, utána pedig egy metszőollóval döfködte tovább a védekezni próbáló asszonyt.
Végül egy nagyobb és erősebb késsel többször elvágta az idős nő nyakát.
A kegyetlen bántalmazások során a sértetten 36 metszett és 44 szúrt sérülés keletkezett, az idős nő életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a vádlott a parasztház szobáiból és konyhájából néhány hímzett terítőt, tányérokat, csészéket, üveg poharakat, törölgető ruhákat vitt el, alig több mint 20 ezer forint értékben.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25